Gina Photography

Kreatív Fotózás

Kreatív Fotózás

Csináld azt, amit szeretsz!

2017. március 15. - Gina Photography

Az első lépések

dsc_3744-2.jpg

Meghozni a döntést

Komolyan vettem ezt a mondást amikor felidéztem magamban. Számtalan területen kipróbáltam magam. Tanulmányaim után dolgoztam különféle cégeknél, változatos munkakörökben. Aztán egyszer csak úgy határoztam, hogy valóban azt kell csinálnom amit szeretek. És akkor abban a pillanatban meghoztam a döntést. Kizárólag a fotózásnak akarok élni, és lehetőleg ebből meg is szeretnék élni. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy legyen egy saját fotóstúdióm, és hogy minél előbb elkészüljek vele. Menet közben már nem is a gyorsaságra helyeztem a hangsúlyt, hanem arra, hogy a kreativitásomat kiéljem, és minden elemében engem tükrözzön a műterem. A munkáim mellett szép lassan áthelyeztem a súlypontot a fotózásra. Volt annyi spórolt pénzem, hogy belevágjak, és ebben még plusz a párom is a segítségemre volt.

dsc_3720.jpg

Rátalálni arra amit kerestél

Hosszú hónapok teltek el, mire megtaláltam a tökéletes helyszínt. Több szempontot is alapul kellett vennem. Jól megközelíthető legyen, csendes nyugodt környék. Lehessen parkolni. Megfelelő legyen az ingatlan fekvése. Napfényes és átlátható legyen. Na és persze mindezt megfizethető áron érjem el. Nem mondom, hogy könnyű volt, de végül megtaláltam amit kerestem. Egy lépéssel közelebb kerültem, jó nagy lépéssel.....

dsc_3764.jpg

Tartson örökké

És akkor elkezdődhetett az igazi munka, a kialakítás, a hangulatok megteremtése, a színek megálmodása, és az egész egy egységé való összegyúrása. Még mindig nem ébredtem fel, olyan mintha folyamatosan álmodnék. Remélem örökké tart ez az álom, és mások is tudnak majd meríteni az én történetemből, ha ezen sorokat olvassák majd!

dsc_3710.jpg

www.ginaphotography.hu/galeria/

A bejegyzés trackback címe:

https://ginaphotography.blog.hu/api/trackback/id/tr4112340171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása